Gyűjtő (Főoldal témakör)Kompakt fénycsövek összehasonlítása működési paraméterek alapján
A vizsgálat előzménye és formája
A Villanyszerelők Lapja szerkesztősége – amint múlt havi vezércikkünkben már utaltunk rá – együttműködést alakított ki a MEEI Kft.-vel abból a célból, hogy egy-egy, világosan definiált termékkörben az ellenőrző intézet közreműködésével objektív áttekintést adhassunk a piacon megvásárolható típusok tényleges paramétereivel kapcsolatban.
E hónapban a mind a szakmai közönség, mind pedig – a hagyományos izzók kivonása miatt – a laikus végfelhasználók számára kitüntetett érdeklődéssel kísért kompakt fénycsövek kerültek a „boncasztalra”. A termékkör meghatározásánál tulajdonképpen meglehetősen széles spektrum átfogására törekedtünk: mindössze annyi megszorítás került rögzítésre, hogy a típusok 20 W névleges teljesítménnyel, min. 8000 h élettartammal és E27 fejeléssel rendelkezzenek.
A vizsgált termékek beszerzése és listája
A szerkesztőség a forgalmazott gyártókkal és forgalmazókkal saját információszerzés nyomán vette fel a kapcsolatot. (Természetesen noha törekedtünk a teljes áttekintés biztosítására, de voltak olyan típusok, amelyekről késedelmesen szereztünk tudomást, illetve nem nyílt lehetőség megvásárlásukra. Ezekből a termékekből a későbbiekben további vizsgálatot fogunk összeállítani.)
Bizakodásra ad alapot az, hogy a szakkereskedelmi tevékenységben részt vevő cégek – egy-két kivételtől eltekintve – támogató módon tekintettek a projektre és együttműködési szándékukat fejezték ki, valamint önként eljuttatták a vizsgálati mintákat a szerkesztőséghez. Közreműködésüket, korrekt eljárásukat ez úton is köszönjük! Saját beszerzésből kellett azonban gondoskodni a Landlite és a Rex Light termékekről: előbbi esetben az ígért termék nem érkezett meg, másik esetben érdemi választ nem kaptunk megkeresésünkre.
Természetesen felkerestük a nagyobb barkács-áruházakat és bevásárlóközpontokat is, de az igényelt, min. 8000 h élettartammal rendelkező termékek csak elvétve voltak megtalálhatók. Mindazonáltal ilyen forrásból, önerős beszerzés keretében vizsgáltuk Realm és az Ikea típusokat.
Végül, a vizsgálatban az alábbi típusok bevizsgálására került sor.
-APOLLO 3U20-E27 583V
-BRILUM SIRAN 6U 20W E27
-CIXING AC 220-240V 18W CE
-DELUX MINI DEL058 20W E27
-GE FLE20HLX/T2/827 15Y
-GOVENA 20W Warm White 827
-IKEA ES20L0604 E27
-KANLUX SUPERSHAPE BH4-20W E27
-LANDLITE ELF/M-20W E27
-LEELITE 24782 N4PN20 Mini E27
-OSRAM DULUXSTAR Mini Twist 18W/825
-PHILIPS Dimmable TORNADO 20W
-REALM BSX-20S-2K-E27
-REX LIGHT JWS220SL Warm White / E27
-SYLVANIA MINI-LYNX FAST START 10000h 20W/
-TRALUX TLKF-4U-E27-20W
A vizsgálat tartalma
A termékek alábbi paraméterei kerültek meghatározásra:
-fényáram,
-hálózatból felvett hatásos teljesítmény,
-fényhasznosítás,
-színhőmérséklet,
-színvisszaadás mérése, valamint
-a lámpafejek idomszeres ellenőrzése.
A fenti paraméterekből is látható, hogy nem törekedhettünk teljes, minden fontos fénytechnikai paramétert felölelő vizsgálatra. Fontos kiemelni, hogy a mellékelt adattábla által sugallt képet jelentősen árnyalhatják olyan tényezők, mint például az élettartam, az élettartam során bekövetkező fényáramcsökkenés, valamint a kapcsolás-szám, a gyújtási és bemelegedési idő. Értelemszerűen ezek a műszaki tulajdonságok érdemi módon befolyásolhatják egy-egy típus megítélését, és ennek mérlegelése feltétlenül szükséges az eredmények objektív áttekintéshez!
   
Mérés leírása
1) A vizsgálati minták sorszámozása (3 db típusonként).
2) Lámpák idomszeres vizsgálata.
3) Lámpák 100 órás öregítése (névleges feszültség 230 V, illetve 235 V).
4) Lámpák fényáramának, hálózatból felvett hatásos teljesítményének, fényhasznosításának,
színhőmérsékletének és színvisszaadásának mérése 4 órás stabilizálódási idő után (vizsgálati feszültség
230 V, illetve 235 V).
5) A vizsgálati eredmények átlagértékének meghatározása a típusonkénti három minta eredményeiből.
Mérési körülményekre vonatkozó megjegyzések
A vizsgálatokat 24-26 °C-os környezeti hőmérsékleten végezték.
A BRILUM SIRAN 6U 20W E27 lámpatípus esetében egy minta szállítás-sérült volt, a másik két minta pedig az öregítés alatt, 15 üzemórán belül tönkrement.
A REALM BSX-20S-2K-E27 lámpatípus esetében egy minta az öregítés alatt 1 üzemórán belül tönkrement, amely új mintával pótlásra került.
  
Általános megjegyzések
A táblázatban feltüntetésre került az, hogy egyes típusoknál az interneten nem kerültek feltüntetésre a termékek adatlapja, illetve egyes paraméter-értékek. A 244/2009/EK rendelet foglalja magában egyebek mellett a fényforrásokkal kapcsolatos alapvető információk kommunikációjára vonatkozó követelményeket, nevezetesen azt, hogy a termék csomagolásán, illetve az interneten milyen alapvető fénytechnikai paraméterek megadására van szükség. Ilyen probléma volt tapasztalható a Delux Mini, a Realm és a Rex Light típusoknál, míg a Brilum terméknél a csomagoláson nem volt ugyan megtalálható néhány információ, de az interneten kikereshetőnek bizonyultak.
A névleges és mért fényárammal kapcsolatban elsősorban az emelendő ki, hogy a feltüntetett értékek a három termékminta által adott adatok átlagát jelenítik meg. Az EN 60969 szabvány követelményeket fogalmaz meg a névleges és mért fényáram arányából kalkulált fényáram-százalékkal kapcsolatban: nevezetesen a gyártó által megadott értéktől a termék fényárama maximum 10%-ban térhet el. Ez problémának bizonyult a Cixing, az Apollo és a Rex Light típusoknál. Ugyanakkor arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy egyes gyártók termékei jelentősen több fényáramot produkáltak, mint amit a terméken feltüntettek, tehát komoly tartalékokat építettek be a termékbe.
| |
APOLLO 3U20-E27 583 V |
BRiLUM SIRAN 6U 20 W E27 |
CIXING AC 220-240 V 18 W CE |
delux mini DEL058 20 W E27 (nincs interneten elérhető adatlap) |
| Névleges/mért fényáram [lm] |
1280 |
1200 |
1080 |
1152 |
| 1116 |
nt |
791 |
1178 |
| Számolt fényáram százalék [%] (EN 60969 szabvány követelménye, min. 90%) |
87,2 |
nt |
73,3 |
102,2 |
| Névleges/mért felvett hatásos teljesítmény [W] |
20,0 |
20,0 |
18,0 |
20,0 |
| 16,6 |
nt |
18,2 |
18,7 |
| Számolt telj. százalék [%] (EN 60969 szabvány követelménye, max. 115%) |
83,2 |
nt |
100,9 |
93,7 |
| Mért fényhasznosítás [lm/W] |
57,2 |
nt |
57,2 |
59,0 |
| Névleges színhőmérséklet [K] |
2700 |
4000 |
2700 |
2700 |
| Megfelelőség az EN 60969 szerinti színtartományoknak |
m |
nt |
nm (2697, a színkoordináták alapján nem felel meg a 60081 F2700 szabványos szín-tartománynak) |
nm (2640 a színkoordináták alapján nem felel meg a 60081 F2700 szabványos szín-tartománynak) |
| Lámpán/csomagoláson/adatlapon feltüntetett névleges színvisszaadás (244/2009/EK szerint kötelező közzétenni interneten) |
na |
82 (internetes adatlapról)) |
na |
na |
| Mért színvisszaadás (244/2009/EK rendelet követelménye, min. 80) |
82,0 |
nt |
76,5 |
82,5 |
| Hibák az EN 60968 szerinti biztonság-technikai idomszeres vizsgálatokon |
0/3 |
0/3 |
0/3 |
0/3 |
| |
| |
GE FLE20HLX/T2/827 15Y |
GOVENA 20 W Warm White 827 |
IKEA ES20L0604 E27 |
Kanlux SUPERSHAPE BH4-20 W E27 |
| Névleges/mért fényáram [lm] |
1220 |
1155 |
1170 |
1160 (1150 lm szerepel az internetes adatlapon) |
| 1301 |
1245 |
1188 |
1304 |
| Számolt fényáram százalék [%] (EN 60969 szabvány követelménye, min. 90%) |
106,7 |
107,8 |
101,5 |
112,4 |
| Névleges/mért felvett hatásos teljesítmény [W] |
20,0 |
20,0 |
20,0 |
20,0 |
| 18,9 |
19,4 |
17,4 |
19,4 |
| Számolt telj. százalék [%] (EN 60969 szabvány követelménye, max. 115%) |
94,6 |
97,1 |
87,0 |
97,2 |
| Mért fényhasznosítás [lm/W] |
60,0 |
59,0 |
59,3 |
60,7 |
| Névleges színhőmérséklet [K] |
2700 |
2700 |
n.a. |
2700 |
| Megfelelőség az EN 60969 szerinti színtartományoknak |
m |
nm (2722, a színkoordináták alapján nem felel meg a 60081 F2700 szabványos szín-tartománynak) |
nm (2597 a színkoordináták alapján nem felel meg a 60081 F2700 szabványos szín-tartománynak) |
m |
| Lámpán/csomagoláson/adatlapon feltüntetett névleges színvisszaadás (244/2009/EK szerint kötelező közzétenni interneten) |
80 |
80 |
na |
80 (internetes adatlapról) |
| Mért színvisszaadás (244/2009/EK rendelet követelménye, min. 80) |
81,1 |
80,7 |
82,9 |
81,7 |
| Hibák az EN 60968 szerinti biztonság-technikai idomszeres vizsgálatokon |
0/3 |
0/3 |
0/3 |
0/3 |
| |
| |
Landlite ELF/M-20 W E27 |
LEELITE 24782 N4PN20 Mini E27 |
OSRAM DULUXSTAR Mini Twist 18W/825 |
PHILIPS Dimmable TORNADO 20 W |
| Névleges/mért fényáram [lm] |
1160 (adatlapon 850 lm) |
1152 |
1200 |
1155 |
| 1345 |
1158 |
1168 |
1343 |
| Számolt fényáram százalék [%] (EN 60969 szabvány követelménye, min. 90%) |
116,0 |
100,5 |
97,3 |
116,3 |
| Névleges/mért felvett hatásos teljesítmény [W] |
20,0 |
20,0 |
18,0 |
20,0 |
| 19,7 |
18,1 |
17,1 |
20,1 |
| Számolt telj. százalék [%] (EN 60969 szabvány követelménye, max. 115%) |
98,7 |
90,4 |
94,8 |
100,7 |
| Mért fényhasznosítás [lm/W] |
60,9 |
61,1 |
60,3 |
72,6 |
| Névleges színhőmérséklet [K] |
2700 |
2700 |
2500 (60081 szerint nem szabványos színhőmérséklet) |
2700 |
| Megfelelőség az EN 60969 szerinti színtartományoknak |
nm (2619 a színkoordináták alapján nem felel meg a 60081 F2700 szabványos szín-tartománynak) |
m |
nt |
m |
| Lámpán/csomagoláson/adatlapon feltüntetett névleges színvisszaadás (244/2009/EK szerint kötelező közzétenni interneten) |
na |
na |
>80 |
82 |
| Mért színvisszaadás (244/2009/EK rendelet követelménye, min. 80) |
82,4 |
82,2 |
82,6 |
81,9 |
| Hibák az EN 60968 szerinti biztonság-technikai idomszeres vizsgálatokon |
0/3 |
0/3 |
0/3 |
0/3 |
| |
| |
REALM BSX-20S-2K-E27 (nincs interneten elérhető adatlap) |
REX LIGHT JWS220SL Warm White/E27 (nincs interneten elérhető adatlap) |
SYLVANIA MINI-LYNX FAST START 10000 h 20 W/827 |
TRALUX TLKF-4U-E27-20 W |
| Névleges/mért fényáram [lm] |
1170 |
1200 |
1200 |
1100 |
| 1100 |
939 |
1154 |
1109 |
| Számolt fényáram százalék [%] (EN 60969 szabvány követelménye, min. 90%) |
94,0 |
78,2 |
96,1 |
100,8 |
| Névleges/mért felvett hatásos teljesítmény [W] |
20,0 |
20,0 |
20,0 |
20,0 |
| 17,3 |
16,2 |
19,3 |
18,8 |
| Számolt telj. százalék [%] (EN 60969 szabvány követelménye, max. 115%) |
86,6 |
81,0 |
96,3 |
94,1 |
| Mért fényhasznosítás [lm/W] |
58,0 |
53,5 |
60,8 |
61,9 |
| Névleges színhőmérséklet [K] |
2700 |
2800 (60081 szerint nem szabványos színhőmérséklet) |
2700 |
2700 |
| Megfelelőség az EN 60969 szerinti színtartományoknak |
nm (2666 a színkoordináták alapján nem felel meg a 60081 F2700 szabványos szín-tartománynak) |
nt |
m |
m |
| Lámpán/csomagoláson/adatlapon feltüntetett névleges színvisszaadás (244/2009/EK szerint kötelező közzétenni interneten) |
na |
na |
>80 |
82 (internetes adatlapról) |
| Mért színvisszaadás (244/2009/EK rendelet követelménye, min. 80) |
82,4 |
80,1 |
81,4 |
80,4 |
| Hibák az EN 60968 szerinti biztonság-technikai idomszeres vizsgálatokon |
2/3 (7006-27B-1 idomszer szerinti hiba a 814/1-es mintán;
7006-51A-2 idomszer szerinti hiba a 814/1 és 814/4-es mintákon) |
0/3 |
2/3 (7006-27C-1 idomszer szerinti hiba a 807/2 és 807/3-as mintákon) |
0/3 |
  
A névleges és mért teljesítménnyel kapcsolatban kirívó esettel nem lehetett találkozni: itt a szabvány által megfogalmazott követelmény az, hogy a megadott teljesítménytől bizonyos határon belül „felfele” nem lehet eltérni. Sehol nem merült fel tehát az, hogy a plusz 15%-os tűréshatárt átlépte volna a termék, inkább az szembetűnő, hogy számos terméknél lényegesen kisebb volt a teljesítményfelvétel a jelzettnél.
Fel kell hívni a figyelmet a mért fényhasznosításra, mint az egyes típusok összevetésének egyik kitüntetett vetületére: ezt egyszerűen a mért fényáram és a felvett teljesítmény arányából nyerhetjük. Értelemszerűen ez a mérőszám akkor kedvező, ha minél kevesebb felvett teljesítményből minél nagyobb fényáramot produkál a termék. Kiugró értéket itt csupán egy gyártó termékénél lehetett mérni, méghozzá pozitív vonatkozásban.
  
A színhőmérséklettel kapcsolatban kiemelendő, hogy egyes gyártók nem az EN 60969 szabványban hivatkozott EN 60081 szerint szabványos színhőmérséklet-értéket adták meg. Az Osram 2500 K, a Rex Light pedig 2800 K értéket publikál. Ennek különös jelentősége onnan ered, hogy a szabványban a követelményeket is a 2700 K vonatkozásában határozzák meg. Az Ikea terméken pedig sem a csomagoláson, sem pedig az interneten nem bizonyult hozzáférhetőnek a színhőmérsékleti adat. A színhőmérséklettel kapcsolatos mérések konklúzióját az EN 60969 (EN60081) szerinti színtartományoknak való megfelelés, illetve meg nem felelés mutatja. A nem megfelelés esetében a mért értéket is feltüntetjük.
A színvisszaadással kapcsolatban ismételten ki kell emelni, hogy számos esetben nem tüntették fel a gyártók a csomagoláson az adatot és az interneten sem tették hozzáférhetővé, noha a 244/2009/EK rendelet ez utóbbit követelményként fogalmazza meg.
  
A fénytechnikai paramétereken túlmenően szót kell ejteni az idomszeres biztonságtechnikai vizsgálatról. A bekért fényforrások E27-es fejelésűek: ez számos méret- és formai követelményt foglal magába. Ezeket ún. szabványosított idomszerekkel lehet ellenőrizni. Ezen a szűrésen a Sylvania és a Realm termékek nem feleltek meg.
2010.06.02 08:29
|