Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Teljesen átáll a napelemre az Apple

2015. november 20. | Lantos Tivadar |  1879 |

Az alábbi tartalom archív, 9 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Teljesen átáll a napelemre az Apple

Az Apple januártól teljesen átáll napelemre Szingapúrban, tiszta energiával látja el helyi központját és az itt nyíló legújabb boltját is, ami az első Store lesz Délkelet-Ázsiában.

És most elég sok energiáról beszélünk: összesen nyolcszáz házra telepítenek napelemet (ugye Szingapúrban viszonylag kevés a horizontól horizontig tartó mező), ezek együttesen 50 megawattnyi energiát tudnak termelni, amiből 33 megawattot használ fel az Apple. Ez egyébként kábé 33 ezer háztartás fogyasztásának felel meg.

Kínában most adtak át egy 40 megawattos napelemparkot, ezzel az Apple kínai tevékenysége is száz százalékban megújulókra épül már az amerikai mellett. És bár persze a partnerek még mindig elégetett szénből szerzik az energiát, de pont most vágott bele a cég a legnagyobb beszállítójával, a Foxconnal egy több száz megawattos napelemprojektbe, így rövidesen már 2 gigawattnyi napelemkapacitás áll az Apple rendelkezésére.

 

A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.

A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →