Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Egyenlőre nem jönnek az elektromos Volvók

2015. január 27. | Lantos Tivadar |  1563 |

Az alábbi tartalom archív, 9 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Egyenlőre nem jönnek az elektromos Volvók

„A Volvo készen áll teljesen elektromos autók piacra dobására” – árulta el Lex Kerssemaakers, a márka termékstratégiáért felelős alelnöke. „De addig nem tesz így, amíg a piaci kereslet ezt nem indokolja,” árnyékolta be a jó hírt.

A Volvo teljes erejével a jövőre koncentrál. Az új, négyhengeres motorcsaláddal tisztábbá és hatékonyabbá tette palettáját, miközben a hálózatról tölthető modellek (V60 és XC90) szintén egyre nagyobb keresletnek örvendenek.

Az új modellekkel láthatóan jól sikerült megtalálnia saját útját a svéd márkának, de az új szegmensek korai meghódítása helyett a nagy keresletnek örvendő alaptevékenységre helyezik a hangsúlyt az illetékesek.

Ez azt jelenti, hogy hiába tudna a Volvo elektromos autót gyártani, egyelőre azt nem teszi. Kerssemaakers elmondása szerint a középpontban a konnektoros hibrid paletta szélesítése lesz, és amikor jobban fenntarthatóvá válik az elektromos autó gyártásának műfaja (azaz megfelelő kereslet esetén), akkor azonnal beszállnak az üzletbe.

Elektromos Volvókra tehát hiába várunk az évtized végéig, viszont a hálózatról tölthető hibrid technológia elterjedhet a teljes palettán. A hajtásláncot elérhetővé tévő következő termék az új S90 lesz.

forrás: energiaoldal.hu

 

A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.

A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →